Skip to content

BKIK

Budapest, te csodás!

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

Budapest kerületeinek rövid története

Posted on 2013-03-07
A Széll Kálmán tér a II. kerületben található
A Széll Kálmán tér a II. kerületben található

A 19. század végén a mai Budapest még teljesen más képet festett. Eredetileg ugyanis a 23 kerület helyett, csak 10 volt. A Duna jobb oldalán, vagyis a budai és óbudai részen helyezkedett el az I. II. és III. kerület, a pesti oldalon pedig a X. IX. VIII. VII. VI. V. és IV. kerületek. Ez az állapot egészen az 1930-as évekig tartott, amikor is négy új kerületet alakítottak ki. Ebben az időszakban Budapesthez csatoltak számos területet, közöttük erdős részeket is. Ez a tendencia az 50-es években is folytatódott, amikor a város területe már akkorára duzzadt, hogy 22 különálló kerületre kellett osztani. A jelenlegi állapotot a főváros 1994-ben érte el, ugyanis ebben az évben jött létre a 23. kerület, amely valójában a XX. kerületből származtatható. A városrészeket illetően is hasonló változások következtek be, s ezek sok esetben még a mai napig is tartanak. Budapesten 2007-ben még 198 városrészt számlálhattunk, de ma már találkozhatunk újabbakkal is. Ilyenek a Palotanegyed is. Pillanatnyilag Budapest 203 városrésszel büszkélkedhet, a változás azonban nagy valószínűséggel folytatódik majd. Persze a városrészek nevét illetően is szemtanúi lehettünk a változásoknak. Érdemes azonban megemlítenünk, hogy a legtöbb városrészt a II. kerületben találhatjuk, vagyis pontosan 33 darabot. Érdekességkép érdemes azt is megemlítenünk, hogy Budapest minden egyes kerületének vannak testvértelepülései is. Ha tehát, ezentúl Budapest utcáin járunk, gondoljunk a kerületekre és a történetükre, ugyanis számtalan érdekességet tartogathatnak.

« Előző: Kedvezményesen eladó lakás Budapest szívében
Hatalmas matrac választék :Következő »

Navigáció

  • Városok
  • Budapest

Legutóbbi bejegyzések

  • Fogszabályozás Budapest meseszép térségében
  • Jack kábel minősége: Kácsa Audió szakértői megoldásai tiszta hangzásért
  • Újváry Zsolt Ügyvédi Iroda – védd meg jogaid szakszerű képviselettel!
  • A lézeres tetoválás eltávolításának előnyei: célzott kezelés és személyre szabható beállítások
  • A mágneskapcsoló működése, szerepe és felhasználási területei a villamos rendszerekben

Kategóriák

  • Autó
  • Egyéb
  • Étel-Ital
  • Ingatlan
  • Kert-Kertépítés
  • Szolgáltatás
  • Vásárlás
  • Hírek
  • Kapcsolat

Címkék

ablak ajtó ajándék ajándék ötletek akkumulátor albérlet bejárati ajtó betonkerítés Budapest Budapest program cipő eladó lakás eladó lakás Budapest fűtés gravírozás gumi gyerekülés haj hajbeültetés infraszauna kerítés klíma klímaszerelés költöztetés lakáshitel légkondi légkondicionáló mobil klíma méhpempő napelem naperőmű nyári gumi okostelefon párátlanító reklámajándék Split klíma szivattyú szőnyegek telefon tv vitamin vállalatirányítási rendszer víztisztító ékszerek öntözőrendszer
©2026 BKIK | Design: Newspaperly WordPress Theme