
Akik sokat utaznak autóval, azok bizonyára már mind szembesültek olyan helyzettel, hogy akárhogy is próbálkoztak, nem fért több táska és bőrönd a csomagtartóba, így az ülésre és az utasok lábához is került néhány poggyász.
Ez a kellemetlenség elkerülhető egy tetőbox segítségével, hiszen ebbe a méretesebb darabba még ugyanannyi holmi elfér, mint a csomagtérbe. Egy ilyen kiegészítőt megéri megvenni, ha sokszor vennék hasznát, de ha csak néhány alkalommal lenne szükség rá, akkor a bérlést is érdemes megfontolni.
Ha nem szeretnék, vagy éppen jelenleg nem tudják az egészen új tetőbox beszerzését finanszírozni, akkor a kölcsönzés is remek megoldás, hiszen nagyon kedvező áron lehet hozzájutni jó állapotú és kellően karbantartott darabokhoz.
Ez utóbbi esetben közel sem kell annyit fizetni, mintha a tetőbox vásárlás mellett döntenek, így akkor is nagyszerű lehetőséget jelent, ha éppen nem áll túl fényesen a családi kassza, illetve abban az esetben is hasznos, ha úgy vélik nem tudnák egész évben kihasználni ezt az eszközt.