
Mindenkinek ajánljuk, hogy honlapunkon olvassa el az itt található leírásokat, azokról a növényekről, amelyek igen hatékonyan működnek a gyógyítás területén. Olyan az „alternatív” gyógyításhoz tartozó anyagokat gyűjtöttünk egybe, amelyek hatékonyak az egészségvédelem és a betegségek gyógyítása területén. Persze a gyógyító hatás nem jelölhető rajtuk, hiszen, ennek nagyon szigorú előírásai vannak, de még szerencse, hogy a kurkuma az ayurvéda több mint ezeréves gyógyítási hagyományában jelen van, tehát igazából már bizonyította gyógyításban való létjogosultságát. Részben gyulladás gátló hatása miatt, emellett erős antioxidáns hatása miatt, amely a C és E vitaminhoz hasonlóan működik, valamint a daganatok növekedésének gátlása miatt népszerű a gyógyítók és a páciensek körében. Valójában a hazai piacon nemrég jelent meg, mint számos betegség kiküszöbölésére hasznos növény. Kapszulázva illetve por alakban kapható. A honlapon arra vonatkozó leírást is talál, hogy miként használja a leghatékonyabban. A belső használat mellett, kozmetikai célra is kiváló.