Skip to content

BKIK

Budapest, te csodás!

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

Amit a 10 lábas konténerről tudni érdemes

Posted on 2020-08-22

Nem feltétlenül kell külföldre menni vagy épp külföldi országból rendelni, ha egy relatíve kis méretű konténer megvétele a cél. A manapság igazán felkapott 10 lábas konténer a kontenerberles.hu weboldalon is megvásárolható. Itt két típus áll rendelkezésre az állapotot illetően, a B és C kategóriás fajta.

Az előbbi csoportba tartozó 10 lábas konténer elfogadható állapotban lévő oldalfalakkal rendelkezik, amiken előfordulhatnak kisebb rozsdafoltok és horpadások is. Ugyanakkor a padló jó állapotban van, de az biztos, hogy kisebb javításokkal még jobbá lehetne azt tenni. A foltok eltüntetése mondjuk segítene ezen. A 10 lábas konténer minden egyes ajtója jól néz ki és jól is működik, illetve a keret is teljesen jó, előrehaladott korrózió nem látható rajta.

Az úgynevezett CSC legfeljebb 30 hónappal újítható fel, de megeshet, hogy ennél rövidebb idővel is megoldható ez. Ott van még a C kategóriás 10 lábas konténer is. Ennél már látszik, hogy az oldalfalak jobban igénybe lettek véve, tehát korrodáltak és rozsdásak. De a padló így is teljesen használható. Az ajtók jól működnek, de rövid időtartamú CSC felújításra szükség van.


Container Market Kft megannyi terméke


Akinek felkeltette az érdeklődését ez a produktum, jól teszi, ha ellátogat a shop oldalára. A Container Market Kft változatos felhozatallal várja a klienseket, akik egyszerre örülhetnek a magas minőségnek, a kedvező árnak és persze a gyors kiszállításnak is.

Itt persze nem csupán a konténerek, tárolóeszközök és tartályok szerezhetőek be. Jól jár a shopban az is, aki egy mobil huzalkerítés rendszert akar megvenni. A Container Market Kft ezen terméke sok mindenre alkalmazható, például ideiglenes munkaterületek bekerítésére, tárolóterületek vagyonvédelmére, mobil raktár területek létesítésére, és persze akkor is bevethető, amikor parkolóterületek rugalmas változtatása a cél.

A Container Market Kft népszerű terméke még a kordon is, ami megvehető és ki is bérelhető. Ez sport rendezvényekre, zenei fesztiválokra, kiállításokra, illetve autós, motoros versenyekre, rendezvényekre egyaránt megfelel.

« Előző: Megadja a precizitást a szintező lézer
A kerek szőnyeg lágyítja a teret :Következő »

Navigáció

  • Városok
  • Budapest

Legutóbbi bejegyzések

  • Fogszabályozás Budapest meseszép térségében
  • Jack kábel minősége: Kácsa Audió szakértői megoldásai tiszta hangzásért
  • Újváry Zsolt Ügyvédi Iroda – védd meg jogaid szakszerű képviselettel!
  • A lézeres tetoválás eltávolításának előnyei: célzott kezelés és személyre szabható beállítások
  • A mágneskapcsoló működése, szerepe és felhasználási területei a villamos rendszerekben

Kategóriák

  • Autó
  • Egyéb
  • Étel-Ital
  • Ingatlan
  • Kert-Kertépítés
  • Szolgáltatás
  • Vásárlás
  • Hírek
  • Kapcsolat

Címkék

ablak ajtó ajándék ajándék ötletek akkumulátor albérlet bejárati ajtó betonkerítés Budapest Budapest program cipő eladó lakás eladó lakás Budapest fűtés gravírozás gumi gyerekülés haj hajbeültetés infraszauna kerítés klíma klímaszerelés költöztetés lakáshitel légkondi légkondicionáló mobil klíma méhpempő napelem naperőmű nyári gumi okostelefon párátlanító reklámajándék Split klíma szivattyú szőnyegek telefon tv vitamin vállalatirányítási rendszer víztisztító ékszerek öntözőrendszer
©2026 BKIK | Design: Newspaperly WordPress Theme