
Maga a kandalló építés talán a létező egyik legősibb mesterség. Lévén maga a kandalló a legősibb fűtési módszert nyújtotta, jóval a kályha feltalálása előtt. Elődeink pedig, leginkább a ma hagyományos fatüzelésű kandalló építés mesterei voltak, ezzel fűtöttek ősszel és télen, illetve amikor csak kedvük támadt a tűz köré ülni az otthon melegében. Persze semmi sem ment olyan egyszerűen, mint gondolnánk. Manapság ez a történet kissé viccesnek hat, de akkoriban még ahhoz is gondolkodni kellett, hogy mi legyen a tűzgyújtás által keletkezett füsttel. Csak később jöttek rá, egyes kandalló építés után a mesteremberek, hogy mi lenne, ha vájnának a tetőn egy lyukat, amin keresztül kővel körülépítve kivezethetnék a füstöt felfelé, lévén az a természetes terjedési iránya. Ezek után pedig eleinte lassan, de az 1800-as évek vége felé már gyorsabb fejlődésnek indult az építőipar ezen ágazata. Megjelentek a kályhák is, továbbá érdekes módon, az 1776-os évre fejlődött ki teljes kialakítását tekintve a hagyományos kandalló, egy brit fizikusnak köszönhetően.