Érdemes igénybe venni a Konténer Guru szolgáltatásait
Posted on 2016-12-23
szemetes konténerek rendelése a Konténer Guru-tólA Konténer Guru csapata több mint tízéves tapasztalattal végzi a munkáját, így ha igazán profi szakemberekre van szükségünk, akkor érdemes velük dolgozni. A szemetet mindig a tartalmának megfelelően helyezik el, az arra kijelölt telephelyekre. A szemetes konténerek rendelése a Konténer Guru-tól egyszerűen történik, levélben vagy telefonon kell jelezni a szándékunkat. A rendelés menete csak pár percet vesz igénybe. Fontos, hogy legalább 1-2 nappal előtte jelezzük, ha szemetes konténerre van szükségünk.
A megbeszélt időpontban a helyszínre érkezik a szemetes konténer és amint megtelt, azt azonnal el is szállítják. Nemcsak Budapesten, hanem annak vonzáskörzetében is megoldható a szemetes konténer kiszállítása. Fizetni mindig a konténert szállító sofőrnek kell. A hulladékszállító konténer tartalmába kerülhet települési hulladék, műanyag, fém, fa, papír vagy lomhulladék. Ezen kívül, akár kerti szemét is elhelyezhető benne. A Konténer Guru ügyfélszolgálata mindig készséggel áll az ügyfelek rendelkezésére.