Skip to content

BKIK

Budapest, te csodás!

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

Gyönyörű vörös színű a Blauburger

Posted on 2014-10-30
Blauburger
Blauburger

A borászok is igyekeznek azon, hogy az ismert fajták mellett, a kevésbé ismerteket is használják a borok készítésében. Kihívás a pincemestereknek, hogy kísérletezzenek, hiszen a borok területén is nagy a kínálat és a pincészetek szeretnek újdonságokkal megjelenni. Az osztrák nemesítők hozták létre a Blauburger szőlőfajtát, a Kékoportó (Portugieser) és a Kékfrankos keresztezésével. A cél valószínűleg a szín és az aroma javítása volt és a nemesítés sikerrel járt. Hazánkban elsősorban az ország nyugati részén vannak meg azok a talaji és éghajlati feltételek, amelyek kedveznek ennek a fajtának.

Hiszen a Blauburgernek is, a többi szőlőfajtához hasonlóan, vannak „kedvelt termőhelyei”, mint ahogy az embereknek is vannak kedvelt és kevésbé kedvelt tartózkodási helyei. Ezt a szőlő úgy fejezi ki, hogy egyik helyen jobban nő és ízletesebb, zamatosabb lesz mint a másikon. A Blauburger is, a szülőhazájához hasonló éghajlati és föld összetételi helyeken hozza a legjobb termést. A Blauburger fajtát épp erőteljes vörös színe miatt házasításokban is használják, hiszen nagyon szép vörösre festi a többi bort is.

« Előző: A dual sim előnyös kihasználása
Exkluzív és stílusos konyhabútor :Következő »

Navigáció

  • Városok
  • Budapest

Legutóbbi bejegyzések

  • Fogszabályozás Budapest meseszép térségében
  • Jack kábel minősége: Kácsa Audió szakértői megoldásai tiszta hangzásért
  • Újváry Zsolt Ügyvédi Iroda – védd meg jogaid szakszerű képviselettel!
  • A lézeres tetoválás eltávolításának előnyei: célzott kezelés és személyre szabható beállítások
  • A mágneskapcsoló működése, szerepe és felhasználási területei a villamos rendszerekben

Kategóriák

  • Autó
  • Egyéb
  • Étel-Ital
  • Ingatlan
  • Kert-Kertépítés
  • Szolgáltatás
  • Vásárlás
  • Hírek
  • Kapcsolat

Címkék

ablak ajtó ajándék ajándék ötletek akkumulátor albérlet bejárati ajtó betonkerítés Budapest Budapest program cipő eladó lakás eladó lakás Budapest fűtés gravírozás gumi gyerekülés haj hajbeültetés infraszauna kerítés klíma klímaszerelés költöztetés lakáshitel légkondi légkondicionáló mobil klíma méhpempő napelem naperőmű nyári gumi okostelefon párátlanító reklámajándék Split klíma szivattyú szőnyegek telefon tv vitamin vállalatirányítási rendszer víztisztító ékszerek öntözőrendszer
©2026 BKIK | Design: Newspaperly WordPress Theme